Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Halálra kínoztak egy kurd politikai foglyot Damaszkuszban?

MTI
2004.08.03. 19:34
Egy szíriai kurd foglyot halálra kínoztak a katonai biztonsági szolgálat emberei egy damaszkuszi börtönben - állította keddi közleményében a Jekiti Párt nevű kurd ellenzéki erő. A hatóságok úgy állították be a dolgot, hogy szívinfarktus végzett Ahmed Huszeinnel, ám a párt közleménye szerint számos gyanús körülmény utal arra, hogy a fogságban végeztek vele.

A holttestet átadták ugyan családjának, de a hatóságok nem engedték meg a hozzátartozóknak, hogy kivizsgáltassák a halál okát, és nyomást gyakoroltak a családra, hogy a lehető leghamarabb temettesse el a holtat. Ahmed Huszein azzal a gyanúval került fogságba, hogy tagja a nemrégiben alapított, illegális Demokratikus Unió pártnak, amely a törökországi szakadár kurdok céljaival rokonszenvező erőket tömöríti.

Szíriában tizenegy illegális kurd párt működik, köztük a Jekiti Párt. Március közepén összecsapások sorozata zajlott le a szíriai állami hatóságok és kurd csoportok között az ország északi, Törökországhoz közeli részén. A kurd lakosság egyes csoportjai többször is összecsaptak az északi országrészben élő arab törzsekkel is. Kurd források szerint negyven, hivatalos közlés szerint huszonöt ember vesztette életét a korábban példátlan szíriai kurd-arab összecsapásokban. A kurd pártok állításai szerint több száz kurd fogoly van azóta a hatóságok őrizetében. Több mint egymillió kurd él Szíriában, túlnyomórészt a török és az iraki határ közelében.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!