Natália
-3 °C
7 °C

Tízezrek vonultak utcára Schröder politikája ellen

MTI
2004.08.09. 21:10
Több tízezer ezer ember vonult az utcára hétfőn Németország-szerte, főként az egykori keletnémet területeken a berlini kormány megszorító szociálpolitikai reformja elleni tiltakozásul. Az úgynevezett Hartz-IV terv és a Schröder-kormány "Agenda 2010" elnevezésű programja elleni megmozdulások újabb hulláma Magdeburgban a rendőrség szerint legkevesebb 10 ezer, a szervezők szerint 15 ezer embert mozgatott meg. "Schrödernek mennie kell" és "Eichel nevet, míg a gyerekek sírnak" - feliratú táblákat lehetett látni, a szövetségi kancellárra és Hans Eichel szövetségi pénzügyminiszterre utalva. Halléban és Dessauban egyaránt 3-3 ezer, Lipcsében mintegy tízezer ember vett részt a megmozdulásokban, amelyeket a szervezők az 1989-es "hétfői tüntetések" -re való utalással időzítettek a hét első napjára. Több százan tüntettek a Rajna-vidéken is, amely az egyesülés előtt az akkori Német Szövetségi Köztársasághoz tartozott. A Hartz-IV terv részeként januártól kezdve a tartósan állástalanok munkanélküli segély helyett csak (jóval soványabb) szociális segélyre lesznek jogosultak.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!