Natália
-3 °C
7 °C

Nem fenyeget amerikai bankokat terrortámadás

MTI
2004.08.13. 06:40
Az amerikai kormány nem talált arra utaló jelet, hogy azonnali terrortámadás fenyegetne valamilyen egyesült államokbeli pénzintézetet - közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház egyik tisztségviselője, noha a kormány majdnem két héttel ezelőtt bizonyos hírszerzési értesülések alapján terrorriadót fújt öt jelentős pénzintézet környékén.

Mohammed Naím Núr Hánnak, az al-Kaida terrorszervezet nemrég Pakisztánban elfogott mérnökének számítógépén olyan terveket találtak, amelyek szerint terroristák felderítették, hogy hogyan lehetne merényletet elkövetni öt pénzintézet ellen New Yorkban, Newarkban, illetve Washingtonban. Noha ennek a felderítésnek eredményeit évekkel ezelőtt rögzítették, kiderült, hogy a terroristák legkésőbb idén januárban betekintettek a számítógépes adathordozókba, tehát felmerült annak veszélye, hogy élő tervekről van szó.

A név nélkül nyilatkozó fehér házi tisztségviselő azonban újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az eddig átvizsgált adathordozókon semmi nem utal arra, hogy fennállna az azonnali terrortámadás veszélye, bár ez a vizsgálat még nem fejeződött be. Egy másik meg nem nevezett kormánytisztviselő azt mondta: a kormány az augusztus 1-jén elrendelt terrorriadót ettől függetlenül ma is elrendelné.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.