Zelma, Rajmund
-10 °C
-3 °C

Ismét Dél-Koreába látogattak a NAÜ ellenőrei

MTI
2004.09.19. 11:16
Három hét leforgásán belül másodszor érkeztek Dél-Koreába vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei, hogy tisztázzák a sokáig titokban tartott ottani atomkísérletek hátterét. Szöuli kormányilletékesek közlése szerint a NAÜ-ellenőrök egyhetes látogatásuk folyamán két állami nukleáris létesítményben négy ellenőrzést végeznek, és több atomtudóssal beszélnek. Dél-Korea nemrég bejelentette, hogy tudósai 1982 óta titokban plutóniummal kísérleteznek, és négy évvel ezelőtt csekély mennyiségű uránt dúsítottak; ezek a kísérletek a közlés szerint tisztán tudományos célokat szolgáltak.

Csung Dong Jong dél-koreai országegyesítési miniszter, a nemzetbiztonsági tanács főnöke szombaton a testület ülése után úgy nyilatkozott, hogy országának joga van atomkutatásokat folytatni, és ezt a jövőben is meg fogja tenni, viszont nem érdekelt abban, hogy atomfegyvert fejlesszen ki és birtokoljon. A miniszter hangsúlyozta: Dél-Korea szigorúan tartani fogja magát azokhoz a megállapodásokhoz, amelyek együttműködést írnak elő számára a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) az összes érzékeny kísérletek körében.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.