Ambrus
-7 °C
3 °C

Egy szélsőséges iszlám csoport túszul ejtette az iraki Nemzeti Gárda 15 tagját

MTI
2004.09.19. 20:45
Egy szélsőséges iszlám csoport túszul ejtette az iraki Nemzeti Gárda 15 tagját és azzal fenyegetőzik, hogy megöli őket, ha 48 órán belül nem engedik szabadon Muktada asz-Szadr szélsőséges síita vezető egyik közeli munkatársát - jelentette az al-Dzsazíra katari műholdas televízió vasárnap.

A televízió egy videofelvételt játszott be, amelyen álarcos fegyveresek láthatók, amint egy egyenruhás csoport mellett állnak. Az egyenruhásokra azt mondták, hogy a Nemzeti Gárda tagjai.

Házim al-Aradzsit, akinek a szabadon engedését követeli a túszszedő csoport, vasárnap hajnalban fogta el a Nemzeti Gárda.

Egy másik, meg nem nevezett arab televíziós csatorna is bemutatott egy felvételt, amely szerint a túszszedő akciót egy magát Mohamed bin Abdullah Brigádoknak nevező csoport hajtotta végre. E jelentés szerint a csoport a Nemzeti Gárda 25 tagját tartja fogságában. A felvételen látható, amint a fegyveresek az egyenruhát viselő túszaik fejére céloznak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!