Mária
-7 °C
3 °C

Zarkávi szervezetének 1500 tagja van Irakban

MTI
2004.09.23. 18:54
Mintegy 1500 tagja van Irakban az jordániai Abu Muszab az-Zarkávi vezette, at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) nevű terrorszervezetnek - derült ki iraki titkosszolgálatok csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből. Egy, Ijád Allávi miniszterelnökhöz közel álló forrás a Bagdad című napilapnak nyilatkozva megerősítette e jelentés létezését. A dokumentum szerint Zarkávi szervezetének 1000-1500 iraki tagja lehet, de a terroristák között vannak más arab és muzulmán országokból érkezett személyek is. Egyesek a robbanószerkezetek és minden fajta fegyver szakértői. A legaktívabbak közé tartozik egy bizonyos Abu Ali korábbi libanoni katonai szakértő, aki Szaddám Huszein elnöksége idején a hadseregben dolgozott, és Dániából érkezett Irakba. A Mahdi as-Sami néven ismert személy Zarkávi első helyettese volt, akinek halálhírét szerdán jelentették be. A szervezet vezetőjéhez, Zarkávihoz legközelebb álló gárda tagjait a terroristavezér már hosszú évek óta ismeri, irakiak nem tagjai ennek a testületnek - írták a jelentés szerzői.