Árpád
-1 °C
9 °C

Japán nem vonja ki csapatait Irakból

MTI
2004.10.27. 01:42
Japán nem vonja ki csapatait Irakból, jelentette ki szerdán Koidzumi Dzsunicsiro kormányfő, miután egy iraki terrorista csoport japán túszának kivégzésével fenyegetődzött.

A japán kormányfő egyben utasítást adott arra, hogy az illetékes japán hatóságok derítsék ki, igaz-e a japán állampolgár elrablásának híre, s ha igaz, tegyenek meg mindent kiszabadításáért.

Abu Muszab az-Zarkávi jordán nemzetiségű terroristavezér szervezete kedden jelentette be, hogy elrabolt egy japán állampolgárt Irakban - feltehetően a japán katonai alakulatok egyik tagját. A világhálón és az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban bemutatott videofelvétel kísérő szövege azzal fenyegetődzött, hogy a japán férfit lefejezik, ha Tokió 48 órán belül nem vonja ki csapatait Irakból.

Egyelőre sem a japán külügyminisztérium, sem a védelmi minisztérium nem erősítette meg, hogy valóban elraboltak volna egy japán állampolgárt Irakban. A kormányfő szóvivője úgy nyilatkozott: miután tudjuk, miként néz ki az elrabolt személy, hamarosan azt is tudni fogjuk, hogy kiről van szó.