Mária
-7 °C
3 °C

Ariel Saron elutasítja, hogy népszavazást rendezzenek kivonulási tervéről

MTI
2004.10.27. 01:42
Ariel Saron elutasította több miniszterének azt a követelését, hogy rendezzenek népszavazást kivonulási tervéről, közölték kedden az izraeli kormányfőhöz közelálló források.

Saron tervét, amelynek értelmében Izrael kivonja katonáit a Gázai övezetből és felszámolja az ottani izraeli településeket, valamint további négy elszigetelt izraeli települést Ciszjordániában, majd egy napi heves vita után kedden este jóváhagyta az izraeli törvényhozás, a kneszet.

A szavazást követően Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter közölte: három másik kormánytaggal - Dan Naveh egészségügyi, Limor Livnat oktatási, valamint Jiszrael Kac mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel - együtt két hét múlva lemond posztjáról, ha Saron nem lesz hajlandó népszavazást rendezni a tervről.

"A miniszterelnök szerint a népszavazás csak a vitákat és az erőszakot szolgálná, testvérgyilkos harcokhoz vinne közelebb, és legkevesebb hat hónappal késleltetné a terv végrehajtását Saron inkább az előrehozott választások fogadja el, semmint a népszavazást" - fogalmazott az idézett forrás.

A kneszetben tartott szavazás során Saron kormányának két tagja, Uzi Landau tárca nélküli miniszter és Michael Ratzon belügyminiszter-helyettes a terv ellen szavazott, kettejüket ott a helyszínen menesztette a kabinetből a miniszterelnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.