Miklós
-7 °C
2 °C

Felmentését kéri Milosevic ügyvédje

MTI
2004.10.27. 12:13
Belgrádi sajtóértesülések szerint felmentését kérte Slobodan Milosevic ügyvédje, akit a vádlott akarata ellenére rendelt ki a hágai Nemzetközi Törvényszék a volt szerb és jugoszláv elnök védelemre. A belgrádi B92 rádió hágai különtudósítója az NT-hez közel álló, jól értesült forrásokra hivatkozva jelentette, hogy Steven Kay kedden tájékoztatta a törvényszéki titkárságot: eláll Milosevic védelmétől.

A brit ügyvéd indoklásában rámutat arra, hogy semmilyen kommunikáció nincs közötte és a vádlott között, s Milosevic nem hajlandó őt elismerni védőjeként. Érvelésében Kay hivatkozik a brit ügyvédi kamara ezzel kapcsolatos rendelkezéseire. A belgrádi állami rádió szerint az NT elutasíthatja Kay lemondását. A rádió megjegyzi: az ügyvéd korábban panaszt tett arra, hogy akaratán kívül jelölték ki ügyvédnek, s keddi lemondásával nem is várta meg folyamodványa elbírálását. A hágai törvényszék szeptember 2-án jelölte ki Kayt és Gillian Higginst Milosevic védelmére. A hivatalból kirendelt ügyvédek 138 tanút tartalmazó listát nyújtottak át a bíróságnak, de szembesülniük kellett a beidézett tanúk tömeges bojkottjával.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.