Judit
3 °C
6 °C

Érvénytelen elnökválasztás Abháziában

MTI
2004.10.29. 06:24
Megváltoztatta korábbi döntését és érvénytelennek nyilvánította az "elnökválasztás" eredményét pénteken a nemzetközileg el nem ismert Abházia legfelsőbb bírósága. A bíróság korábban elismerte, hogy az október elején tartott választást az ellenzék jelöltje, Szergej Bagaps nyerte meg. Most ezt a döntést felülvizsgálták, s a bíróság megállapította: számos alkalommal megsértették a választási törvényeket, ezért két hónapon belül meg kell ismételni a szavazást.

A központi választási bizottság október 12-én bejelentette, hogy a választásokat Bagaps nyerte a leadott szavazatok 50,08 százalékával. Vlagyiszlav Ardzinba leköszönő elnök még aznap televíziós beszédében törvénytelennek és abszurdnak minősítette a választási bizottság eljárását, amelyet Bagaps híveinek nyomásgyakorlásával magyarázott.