Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Súlyos zavargások voltak Kína középső részén

MTI
2004.11.01. 09:13
Súlyos zavargások törtek Henan (Honan) közép-kínai tartományban, és az erőszakos cselekményeknek legkevesebb négy halálos áldozata van - számoltak be róla helybeliek hétfőn.

A tömegverekedésekbe a han nemzetség és a térségben élő muzulmán vallásúak keveredtek bele. Egyes jelentések szerint számuk akár több mint tízezer is lehetett. A hatóságok rendkívüli állapotot vezettek be.

A zavargások a múlt héten voltak. A The New York Times című amerikai napilap értesülése szerint összesen 148-an halhattak meg, de ezt a helyi vallási vezetők és hatóságok nem erősítették meg.

Egy illetékes elmondta: a viszályt az váltotta ki, hogy Nanzsen (Nanren) városából való sofőrök szóváltásba kerültek egy hanok által lakott falu lakosaival.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.