Mária
-6 °C
-2 °C

Csalást gyanít a macedón ellenzék

MTI
2004.11.07. 23:52
A Macedón Szociáldemokrata Szövetség (SDSM), Branko Crvenkovszki államfő pártja vasárnap este bejelentette, hogy érvénytelen az albán kisebbségnek nagyobb helyi hatalmat biztosító törvényről rendezett aznapi népszavazás, miután a részvétel nem haladta meg az ötven százalékot. Borisz Kondarko, az SDSM szóvivőve az újságírókat arról tájékoztatta, hogy a szavazásra jogosult 1,7 millió állampolgár 25-27 százaléka járult az urnákhoz.

Az ellenzék viszont csalásokról számolt be. Alekszandar Bicikliszki, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) szóvivője elutasította, hogy elismerje a népszavazás érvénytelenségét. "Csalásokat tapasztaltunk, mert az állampolgárok az ország különböző régióiban nem tudtak szavazati jogukkal élni" - hangsúlyozta a szóvivő.

A népszavazáson a jugoszláv utódállam mintegy 1,7 millió választópolgára azokról a tervezett törvénymódosításokról nyilváníthatott véleményt, amelyek átrajzolnák az önkormányzatok határait, s bővebb jogokat biztosítanának az ország lakosságának negyedét kitevő albán kisebbségnek az oktatás és az egészségügy terén, valamint a fejlesztési kérdésekben azokban a térségekben, ahol tagjai többséget alkotnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!