Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Elnökválasztás lesz Algériában

2009.03.03. 06:20 Módosítva: 2009-03-03 06:24:08

Hat jelölt, köztük a hivatalban lévő Abdel-Azíz Buteflika algériai államfő indulását engedélyezte a jövő hónapra kiírt elnökválasztáson az észak-afrikai ország alkotmánybírósága az indulni szándékozó tizenháromból. Ehhez legalább 75 ezer támogató aláírást kellett összegyűjteni az ország 48 megyéje közül 25-ben.

Buteflika mellett egy trockista, két nacionalista, egy mérsékelt iszlamista és egy reformer szellemiségű iszlamista jelölt indulhat harcba az elnöki bársonyszékért.

Az algériai ellenzék két hagyományos pártja, amely már a 2007-es parlamenti választásokat is bojkottálta, ezúttal sem indít jelöltet. Nem hajlandó indulni Abdallah Dzsaballah, egy iszlamista mozgalom vezetője sem, arra hivatkozva, hogy lényegében eldőlt a választás kimenetele azzal, hogy tavaly novemberben feloldottak minden alkotmányos korlátozást, amely addig az egymás után betölthető államfői mandátumokra vonatkozott.

A 71 éves Buteflika jelenleg második - ötéves - mandátumát tölti, s a korábbi előírások értelmében harmadszor nem indulhatott volna.

Ahmed Ujahia kormányfő közölte, hogy az államfő újbóli indulását négymillió ember támogatta aláírásával, és kétség sem fér hozzá, hogy az algériai választók rá fognak szavazni.