Bertalan
10 °C
28 °C

Csökkent a bűncselekmények száma Franciaországban

2009.03.17. 18:26

A francia belügyminiszter szerint még soha nem volt ilyen alacsony a bűnözés mértéke Franciaországban. Michele Alliot-Marie elmondása szerint 2008. február és 2009. február között általában 100 ezerrel kevesebb áldozatuk volt a bűncselekményeknek, mint a megelőző év hasonló időszakában.

Ugyanakkor bizonyos bűncselekmények, például a csalások, a fegyveres rablások és az erőszakos bűnesetek száma emelkedett.

A francia városokban 222 szervezett banda működik, négyötödük  Párizs környékén. Állandó tagjaik száma 2500, és ugyanennyi alkalmi tagjuk van, akiknek 47 százaléka kiskorú. A miniszter elmondta, hogy a bandáknak meghatározott területeik vannak, és egyesek azt szeretnék, ha a rendőröknek nem lenne bejárásuk például a kábítószer-kereskedelem központjaiba.

Michele Alliot-Marie hangsúlyozta, hogy a titkosszolgálatok félévvel ezelőtti átszervezése óta az elhárítás ezekbe a negyedekbe is eljut, és a bandák állandó tagjainak negyedét letartóztattá.