Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Egyre több a szélsőjobboldali német fiatal

2009.03.17. 15:42 Módosítva: 2009-03-17 17:49:25

A Wolfgang Scha:uble belügyminiszter által kedden ismertetett felmérés szerint erősödik a szélsőjobboldali beállítottság és az idegenellenesség a német fiatalok körében. A miniszter szerint a hatóságoknak sürgősen cselekedniük kell, hogy megakadályozzák a fiatalok további radikalizálódását.

Az elmúlt két évben mintegy 45 ezer közép- és főiskolás megkérdezésén alapuló felmérésben a megkérdezettek 4,9 százaléka beismerte, hogy tagja egy szélsőjobboldali csoportnak, illetve úgynevezett bajtársi szövetségnek. Az idegenellenesség különösen a főiskolások között volt jelentős.

A tanulmány szerint vannak ugyan regionális különbségek, általánosságban elmondható azonban, hogy a német fiatalok szélsőjobboldali beállítottsága mind az ország nyugati, mind a keleti felében erősödött.

A beszámolóból általánosságban kitűnt, hogy a német fiatalok által az utóbbi években elkövetett erőszakos cselekmények száma ugyanakkor csekély mértékben visszaesett, vagy legalábbis stagnált.