Bence
10 °C
25 °C

Izraeli robotrepülők bombázhattak Szudánban

2009.03.29. 15:10

Izrael pilóta nélküli repülőgépekkel mért csapásokat iráni fegyvereket szállító konvojokra szudáni területen, amelyek a Gázai övezetbe vittek rakétákat, írta vasárnap a brit Sunday Times.

Katonai forrásokat és nyugati diplomatákat idézve a vasárnapi lap azt közölte, hogy a pilóta nélküli gépek két konvoj ellen intéztek támadást, legkevesebb ötven csempészt és iráni kísérőiket pedig megölték. Mindegyik, nagy hatótávolságú rakétákat szállító teherautót kilőtték. A két támadás a szudáni sivatag egy félreeső részén, a vörös-tengeri Port-Szudán közelében történt január végén, illetve február első hetében.

A cikk szerint a rakétákat több darabra szétszerelve szállították, hogy Egyiptomon, majd a Gázai övezetbe vezető csempészalagutakon keresztül juttassák el a Hamász palesztin iszlamista szervezet Szíriában és Iránban kiképzett szakértőihez, akik azokat újból összeszerelték volna. A brit lap úgy tudja, hogy Fadzsr-3 típusú rakétákról van szó, amelyek hatótávolsága körülbelül 60 kilométer, így képesek elérni például Tel-Avivot is a Gázai övezetből.