István, Vajk
17 °C
22 °C

Fico lemondásra szólította fel építésügyi miniszterét

2009.04.09. 22:31

Robert Fico szlovák kormányfő lemondásra szólította fel Marian Januseket, a visszaéléssel gyanúsított szlovák építésügyi és régiófejlesztési minisztert - közölte Brano Ondrus, a kormány sajtóosztályának vezetője.

"Ha keddig ezt nem teszi meg, a kormányfő javasolni fogja Ivan Gasparovic elnöknek, hogy menessze őt a kormányból" - közölte Ondrus.

A miniszter ügyében Robert Fico kezdeményezett vizsgálatot 2008 végén a Közbeszerzési Hivatalnál (UVO) és a számvevőszéknél (NKO).

Januseket - akit a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) ültetett a miniszteri bársonyszékbe - azzal gyanúsították, hogy az általa vezetett tárca közbeszerzési eljárás nélkül döntött 3,6 milliárd korona (több mint 30 milliárd forint) sorsáról egy négy társaságból álló csoport javára. Ezek között két olyan társaság is van, amely sajtóinformációk szerint közel áll az SNS-hez, és annak elnökéhez, Ján Slotához.