Újabb akciók az Ádeni-öbölben: két hajó kiszabadult
Egy túsz életét vesztette, négy másik azonban - köztük egy gyermek - megmenekült, amikor a francia csapatok pénteken megtámadták azt a jachtot, amit múlt szombaton raboltak el a szomáliai kalózok az Ádeni-öbölben. A francia elnöki hivatal szerint a hajón tartózkodók szabadon engedéséről csütörtökön kezdődött tárgyalások megszakadtak, ezért indítottak végül hadműveletet a kalózok ellen. Az akcióban az egyik túszon kívül két tengeri rabló is életét vesztette, míg három másikat fogságba ejtettek.
Eközben szintén az Ádeni-öbölben szabadon engedték a kalózok azt a norvég tankert, amit még március 26-án ejtettek fogságba. A Bow-Asir olajszállító tulajdonosainak pénteki közleménye szerint noha hajójukat elengedték, az továbbra is veszélyes vizeken hajózik. A norvég szállítócég tulajdonosai egyben hangsúlyozták: a legénységnek nem esett bántódása, és az anyacég köszönetét fejezi ki nekik azért, "ahogyan kezelték ezt a bonyolult helyzetet."