Gyöngyi
9 °C
9 °C

Phenjan kivonul a hatoldalú leszerelési tárgyalásról

2009.04.14. 06:47

Phenjan hivatalosan először reagált arra, hogy az ENSZ Biztonsága Tanácsa (BT) hétfőn egyhangúlag elítélte a nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta április ötödikei fellövését. A BT álláspontját nem határozat, hanem az annál "gyengébb", úgynevezett elnöki nyilatkozat formájában hozta nyilvánosságra. A phenjani külügyminisztérium a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség által ismertetett közleményében viszont tudatta: a távol-keleti ország határozottan elutasítja a BT-döntést, s többé nem kerül sor hatoldalú tárgyalásra.

Észak-Korea "soha többé" nem vesz részt ilyen megbeszéléseken és úgy tekinti, hogy nem köti egyetlen olyan döntés sem, amelyet e tárgyalásokon hoztak meg - szögezte le a közlemény. A hatoldalú tárgyalásokon eddig a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország, Japán és Kína képviselői vettek részt. A phenjani külügyminisztérium bejelentette azt is, hogy Észak-Korea az ország atomlétesítményeinek újraindítását tervezi és folytatni kívánja "űrprogramját".

Észak-Korea azt állítja, hogy az április 5-én fellőtt rakétájával távközlési műholdat bocsátott fel a világűrbe. Az Egyesült Államok és szövetségesei viszont úgy vélik, hogy Phenjan valójában nagy hatótávolságú rakétáját akarta tesztelni. Az ENSZ BT állásfoglalása szerint Észak-Korea a rakétafelbocsátással megsértette azt a 2006-os BT-határozatot, amely megtiltotta számára a nukleáris kísérleteket és ballisztikus rakéta indítását.