Árpád
3 °C
12 °C

Robbantással fenyeegetőztek az Arctic Sea kalózai

2009.08.20. 09:05

A teherhajó felrobbantásával fenyegetőztek az Arctic Sea elrablói. Az orosz hatóságok kedden őrizetbe vettek nyolc embert - két orosz, két lett és négy észt állampolgárt -, akiket azzal gyanúsítanak, hogy eltérítették az Arctic Sea teherhajót, amelynek körülbelül három hete veszett nyoma.

A nyolc gyanúsítottat szerda délután szállították le egy orosz hadihajóról a zöldfoki-szigeteki Palmeira kikötőjében. Ezután erős kísérettel Sal sziget repülőterére vitték őket, ahol egy Iljusin típusú repülőgép várt rájuk. Az elrabolt hajó tizenegy orosz tengerésze a tervek szerint szerda este ugyanazzal a repülővel indult Moszkvába.

Szerdán kihallgatták a legénységet, hogy megállapítsák, mi történt a hajóval. A legénység megerősítette, hogy a kalózok váltságdíjat követeltek, és azzal fenyegetőztek, ha nem kapják meg, felrobbantják a hajót.

Az Arctic Sea négy tengerésze a hajó fedélzetén maradt, hogy karbantartási munkákat végezzen. A teherhajó szerdán is a nyílt óceánon volt, 260 tengeri mérföldre a Zöldfoki-szigetektől. A vizsgálat lezárása után átadják a tulajdonosnak, hogy új legénységgel elindíthassa Algériába.

Az orosz haditengerészet hétfőn találta meg a Zöldfoki-szigetektől 300 tengeri mérföldre a máltai zászló alatt hajózó teherhajót, amely eredetileg Finnországból Algériába tartott, alig kétmillió dollár értékű farakománnyal. Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter szerint a kalózok július 24-én este, a svéd partok előtt közelítették meg a teherhajót egy felfújható csónakon, és a jármű meghibásodására hivatkozva felkéredzkedtek a teherhajóra. A hajót hatalmukba kerítették, fegyverrel fenyegetőzve követelték meg a legénységtől utasításaik teljesítését.