22℃ / 36
Budapest

Betiltották a legnagyobb kurd pártot Törökországban

2009. december 11., péntek 22:23 | |
Címkék

A török alkotmánybíróság betiltotta pénteken az ország legnagyobb kurd pártját, a a Demokratikus Társadalom Pártját, azzal vádolva a szervezetet, hogy együttműködik a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szakadár gerillacsoporttal.

Egyhangúlag meghozott döntésével a testület egyben öt évre eltiltotta a politikától a DTP 37 vezetőjét, köztük a parlamenti mandátummal rendelkező Ahmet Türk pártelnököt és egy másik képviselőt. Megvonta mentelmi jogukat, és elrendelte a párt vagyonának elkobzását.

Az 550 fős török parlamentben összesen 21 parlamenti helyet birtokló DTP vezetői még az ítélet meghozatala előtt kilátásba helyezték, képviselőik inkább kivonulnak a parlamentből, minthogy pártjuk nélkül maradjanak.

Az alkotmánybírósági döntés alááshatja azokat a erőfeszítéseket, amelyek az utóbbi időben a szakadár kurd erőkkel évtizedek óta zajló konfliktus politikai rendezésére irányultak. Az Európai Unió, amelyhez Törökország csatlakozni szeretne, korábban figyelmeztette Ankarát, hogy egy ilyen lépés sértené a kurd kisebbség jogait. Politikai elemzők attól tartanak, hogy a DTP betiltása a PKK megerősödésével jár majd, és a kormány reformtörekvéseit is akadályozhatja..

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Shopline

OnGo beszámolók

  • Jordánia
    Jordánia
    Megálltunk egy fotoszünetre Mózes sziklájánál...
  • Erdély
    Erdély
    Utunk a Nagyvárad – Kolozsvár – Szászrégen – Szováta – Parajd irányba vezetett...
  • Bulgária
    Bulgária
    Felfedeztük Bulgáriától Macedónián keresztül Albániáig a Balkán ismeretlen tájait...

Hirdetés