Megérkezett Tiranába az első szállítmány magyar vakcina

2009. december 19., szombat 22:11

Megérkezett szombaton Albániába H1N1vírus elleni magyar gyártmányú vakcina első szállítmánya - közölte az albán hírügynökséggel Alban Ylli, a tiranai Közegészségügyi Intézet igazgatója.

"Egy magyar cég által gyártott tízezer ampulláról van szó. A vakcina egyike az Európai Unió által szabadalmaztatott nyolc vakcinának és az első, amely Albániába érkezik" - mondta az igazgató.

A védőoltások szétosztása hétfőn kezdődik. A jövő héten a járóbeteg-ellátó klinikák és kórházak látják el vele a veszélyeztetett csoportokat - mondta az igazgató.

Az Omninvest Kft. szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta: a cég hazai vállalásának maradéktalan teljesítése után, december elején megkezdte a H1N1 vírus elleni vakcina exportját. Németh Zsolt elmondta, hogy a kormányzati megállapodás szerint az utolsó darabig legyártották a 6 millió adag pandémiás oltóanyagot, így szabaddá vált az út a külföldi értékesítés előtt.

Legalább 60-80 ország érdeklődik a Pilisborosjenőn előállított oltóanyag iránt, és legalább ötvenszer annyi vakcinát adhatnának el külföldön, mint amennyit a kapacitásuk "elbír".

Címkék:

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől