Obama civileknek adja a Nobel-békedíjjal kapott pénzt

2010. március 12., péntek 00:56

Tíz nem kormányzati szervezet között osztja szét Barack Obama amerikai elnök a Nobel-békedíjával együtt kapott 1,4 millió dollárt, az összegből sebesült katonák családtagjait és a haiti földrengés túlélőit gondozó, valamint hátrányos helyzetűek iskoláztatását támogató alapítványok részesülnek, jelentette be a washingtoni Fehér Ház.

Az amerikai elnök négy hónappal azután nevezte meg az általa támogatandó alapítványokat, hogy Oslóban átvette a tavalyi Nobel-békedíjat. Obama már azután megígérte a díjjal járó pénzösszeg jótékony célra fordítását, hogy a norvég Nobel-bizottság tavaly októberben bejelentette, neki ítéli a rangos kitüntetést. A testület ezt azzal indokolta, hogy Obama amerikai elnökként "új légkört teremtett a nemzetközi politikában". A döntést mindazonáltal sokan bírálták, mert az Egyesült Államok akkor alig egy éve hivatalban lévő elnöke - akinek országa hadműveleteket folytat Irakban és Afganisztánban - nagyobb diplomáciai sikert addig nem tudott felmutatni.

Az Obama által kiválasztott tíz civil szervezet közül több politikai szempontból fontos választókerületben tevékenykedik.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!