Börtönbüntetésre ítéltek egy újabb iráni ellenzéki vezetőt
Iránban három év börtönre ítéltek szombaton egy vezető reformista politikusnőt, akit a tavalyi elnökválasztást követő zavargások után fogtak el. Azar Mansouri az Iráni Iszlám Részvételi Front nevű reformista párt vezetője. Szeptemberben tartóztatták le az iráni hatóságok azután, hogy keresni kezdték az ellenzéki támogatókat - a vitatott júniusi elnökválasztások után kitört zavargások miatt.
"Azzal vádolták, hogy részt vett a törvényes rend megzavarásában, és rendszerellenes gyűléseken jelent meg, ahol propaganda tevékenységet folytatott a rezsim ellen; valamint, hogy hazugságokat terjesztve, és összeesküvést szőve ártani akart a nemzetbiztonságnak" - mondta ügyvédje a hároméves börtönbüntetésre ítélt női ellenzéki vezetőről, Azar Mansouriról.
Iránban több jelentős reformistát és politikai aktivistát ítéltek különböző mértékű börtönbüntetésre a közelmúltban. Mindegyiküket azzal vádolták, hogy rendszerellenes zavargásokat szerveztek a tavalyi elnökválasztás után. Az iráni híradások szerint a zavargások ügyében eddig már 10 embert ítéltek halálbüntetésre, míg másokat szabadon engedtek a letartóztatottak közül.
Iránban a 2009. június 12-i elnökválasztás után az ellenzék azt állította, hogy Mahmúd Ahmedinezsádot csalással választották meg újra államfőnek. Ezért napokon át tartó tömegtüntetéseket szerveztek, amelyek gyakran fajultak zavargásokká. A választásokat felügyelő bizottság, az Őrök Tanácsa korábban elismerte ugyan, hogy történtek visszaélések a voksolás közben, de állításukat később visszavonták. A demonstrációkban és zavargásokban az iráni hatóságok szerint körülbelül négyezer embert vettek őrizetbe. Az erőszakban hivatalos állítás szerint 30-an, az ellenzék adatai szerint csaknem 70-en haltak meg.



