Irán tömegsírokat ásott az amerikai katonáknak

2010.08.10. 18:49

Iránban tömegsírokat ástak az amerikai katonáknak arra az esetre, ha az Egyesült Államok megtámadná a közép-keleti országot, jelentette be kedden a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik volt parancsnoka.

Teherán valószínűleg virtuskodni akar ezzel, miután Michael Mullen tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke egy minapi tévéinterjújában közölte, hogy készen áll az Irán elleni esetleges amerikai katonai támadás terve arra az esetre, ha Teherán nukleáris fegyverre tenne szert. Ennek ellenére rossz ötletnek nevezett egy ilyen támadást, aggasztónak tartja egy ilyen offenzíva lehetséges következményeit.

Hoszein Kanani Moghadám tábornok, aki az 1980-as években, az iraki-iráni háború idején volt a Forradalmi Gárda főparancsnok-helyettese, az AP amerikai hírügynökség televíziójának nyilatkozva elmondta, hogy a tömegsírokat a délnyugati Huzisztán tartományban ásták meg, ahol az iraki-iráni háború iraki áldozatai nyugszanak. Azt nem említette, hogy hány tömegsírról van szó.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Már készül Románia a májusi elnökválasztásra, megkezdődött a külföldön élők regisztrációja

Már készül Románia a májusi elnökválasztásra, megkezdődött a külföldön élők regisztrációja

Elsőként a külföldön élő román állampolgárok regisztrálhatnak.

január 20., 17:11

  • Külföld
Egymást marják a nagyhatalmak az örök jég szigetéért

Egymást marják a nagyhatalmak az örök jég szigetéért

A gyarmati múlt terhei is kísértenek még.

január 20., 18:27

  • Külföld
A Hamász által fogva tartott izraeli túszok közül nyolcan meghalhattak

A Hamász által fogva tartott izraeli túszok közül nyolcan meghalhattak

A terrorszervezet által közölt információkra hivatkozva jelentette be a hírt az izraeli kormány.

4 órája

  • Címlapon
Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete

Az autógyártók hűvös fogadtatásában részesült Lázár János közlekedési múzeumos ötlete

A nagy német konszernekre kivetett járulékot a miniszterelnök támogatja.

3 órája

  • Címlapon
Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről

Vitézy Dávid: Már szerdán dönthet a főváros Rákosrendezőről

A politikus azt javasolta a Közgyűlésnek, hogy minden jogérvényesítési eszközzel éljenek.

2 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter sokkal szorosabbra fűzné Magyarország és Románia viszonyát

Szijjártó Péter sokkal szorosabbra fűzné Magyarország és Románia viszonyát

Sokkal több határátkelőt ígérnek a két ország közt.

január 20., 18:21

  • Címlapon
Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt

Itt vannak a számok, ennyiért veheti meg a főváros Rákosrendezőt

Karácsony Gergely kijelentette: élnek az elővásárlási jogukkal.

3 órája

  • Külföld
A nagykövet, aki alufólia sisakkal harcolt az Orbán-kormánnyal

A nagykövet, aki alufólia sisakkal harcolt az Orbán-kormánnyal

Még be sem tette a lábát Magyarországra, már haza akarták küldeni.

január 20., 13:53

  • Külföld
Beismerte bűnösségét a southporti késelés vádlottja

Beismerte bűnösségét a southporti késelés vádlottja

Három kislányt késelt halálra.

január 20., 14:08

  • Külföld
Orbán Viktor: Trumppal a világ meg fog változni, és ez a magyaroknak jó lesz

Orbán Viktor: Trumppal a világ meg fog változni, és ez a magyaroknak jó lesz

A magyar miniszterelnök azt is elmondta, mit vár az Egyesült Államok új elnökétől.

január 20., 20:24

  • Külföld
Itt a vége, elhagyja Elon Musk platformját az egyik legnagyobb francia napilap

Itt a vége, elhagyja Elon Musk platformját az egyik legnagyobb francia napilap

Az okokról hosszú vezércikket írt az újság főszerkesztője.

január 20., 20:26

  • Külföld
Joe Biden kegyelmet ad embereinek, hogy megóvja őket Donald Trump bosszújától

Joe Biden kegyelmet ad embereinek, hogy megóvja őket Donald Trump bosszújától

A távozó elnök szerint ezek a közszolgák becsülettel szolgálták nemzetüket.

január 20., 15:57

  • Címlapon
Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését

Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését

Magyarország megkapta a kért garanciákat.

8 órája

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt

Vlagyimir Putyin: A hadseregünk legyőzte a totális gonoszt

Az orosz elnök testvére is egy tömegsírban nyugszik.

5 órája

  • Címlapon
Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban

Politico: Orbán Viktor és Marine Le Pen nagy dobásra készül Madridban

A lap ezt „szélsőjobboldali szerelmi fesztiválként” jellemezte.

5 órája

  • Címlapon
Még a Rapülők előtt szóltam: Petikém, hidd el, ez a rap izé nem fog menni Magyarországon!

Még a Rapülők előtt szóltam: Petikém, hidd el, ez a rap izé nem fog menni Magyarországon!

A Geszti Sixty dupla koncertje szétrobbantotta hétvégén a Papp László Sportarénát. Erősen szubjektív koncertkritika.

4 órája

  • Külföld
Donald Trump kezében az összes lap, a nagy kérdés, hogy ki tudja-e mindet játszani

Donald Trump kezében az összes lap, a nagy kérdés, hogy ki tudja-e mindet játszani

A félidős választásokig nem épp könnyű helyzetben kell majd kormányoznia.

január 20., 13:53

  • Külföld
Egyik pillanatról a másikra leállt Belgium egyik atomerőműjének reaktora

Egyik pillanatról a másikra leállt Belgium egyik atomerőműjének reaktora

A mérnökök kutatják az ismeretlen hiba okát.

január 20., 13:36

  • Külföld
Nem orosz szabotázs áll a Balti-tengeren történt kábelszakadások mögött

Nem orosz szabotázs áll a Balti-tengeren történt kábelszakadások mögött

A tisztviselők szerint a kábelek sérülését egy véletlen baleset okozta.

január 20., 06:47

  • Külföld
Véres gerillaharcok dúlnak Kolumbiában, halálos áldozatokat követelt az összeomlott fegyverszünet

Véres gerillaharcok dúlnak Kolumbiában, halálos áldozatokat követelt az összeomlott fegyverszünet

Több ezer ember hagyta el otthonát a kibontakozó erőszak miatt, amely a civileket sem kíméli.

január 20., 10:43

  • Külföld
Donald Trump máris beszédet mondott, hamarosan felhívhatja Vlagyimir Putyint

Donald Trump máris beszédet mondott, hamarosan felhívhatja Vlagyimir Putyint

Zajlanak az előkészületek a beiktatás előtt.

január 20., 08:34

  • Külföld
Heten adták fel magukat a német rendőrségen a 2023-as antifa támadások miatt

Heten adták fel magukat a német rendőrségen a 2023-as antifa támadások miatt

Eddig féltek a Magyarországnak való kiadatástól.

január 20., 18:40