Újabb szankciókat rendelt el Japán Irán ellen

2010. szeptember 3., péntek 08:17

A pénteki tokiói lapok arról számoltak be, hogy Naoto Kan miniszterelnök kormánya az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1929-es számú határozatának megfelelően pótlólagos büntetőintézkedéseket fogadott el Teheránnal szemben. Irán ellentmondásos nukleáris programja miatt a kormány úgy döntött, hogy befagyasztja az iráni nukleáris programhoz kötődő cégek, illetve személyek számláit, továbbá szigorúan ellenőriz mindenfajta pénzügyi tranzakciót. A japán döntés a sajtó szerint mintegy negyven iráni vállalatot, továbbá az iráni nukleáris szektor egyik illetékesét érinti. Tokió augusztus elején már szankciókat léptetett életbe Iránnal szemben.

A Biztonsági Tanács az állítólagos iráni atomfegyverkezés miatt idén júniusban döntött Teherán-ellenes szankciókról. Ennek nyomán az Egyesült Államok, az Európai Unió, továbbá Kanada és Ausztrália egyoldalú szankciókat léptetett életbe. Japán első körben augusztusban csatlakozott az említett országokhoz. A büntetőintézkedések általánosságban a befektetések korlátozását, valamint annak megakadályozását célozzák, hogy Irán nyugati olajfinomító-technológiához jusson. A japán újságok az újabb szankciók kapcsán egy hét pontból álló intézkedéscsomagról írtak. Egyben hangsúlyozták: Tokió demonstrálni kívánta, hogy ezen a téren is szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal.

Címkék:

Shopline

  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!