Felbomlik Szudán
A dél-szudániak gyakorlatilag egyhangúlag az országrész leválasztásáról, és egy új állam létrehozásáról döntöttek a január 9. és 15. között megrendezett népszavazáson - közölte honlapján vasárnap a választási bizottság.
Az összes szavazat megszámlálása alapján a szavazók 98,83 százaléka voksolt az elszakadásra.
Az eredményt még a nap folyamán Dzsubában, az országrész fővárosában ünnepélyes keretek között hirdetik ki hivatalosan. A ceremónián részt vesz Salva Kiir, az eddig félautonómiát élvező terület és a majdani állam elnöke.
Délen sok az olaj
A népszavazást az a 2005-ben megkötött békemegállapodás irányozta elő, amely véget vetett Észak és Dél több évtizedes polgárháborújának. Az ellenségeskedésekben 2 millióan haltak meg, és 4 millió ember kényszerült otthona elhagyására.
A szavazási bizottság korábban megerősítette, hogy a referendum érvényes, mivel a lakosságnak az előírt 60 százaléknál nagyobb része vett részt rajta.
A választás kimenetele már korábban sem volt kétséges, de a Szudán olajtermelésének nagy részét adó déli országrész politikai vezetői visszafogottan reagáltak az előzetes eredményekre és azt tanácsolták híveiknek, hogy tartózkodjanak az északiak indulatait esetleg felszító hangos ünnepléstől.