Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Újabb gyújtóbombákat találtak Németországban

2011.10.12. 14:36

Újabb gyújtóbombákra bukkantak a német főváros vasútvonalai mentén, a szerkezetek közül az egyik már korábban felrobbant, csak a maradványait találták meg – közölte a helyi rendőrség.

A Berlin nyugati felében lévő egyik pályaudvar közelében felfedezett maradványoktól nem messze egy másik gyújtóbombát is talált a hatóság. A szövetségi rendőrség emberei ezen kívül a főváros déli részének két állomása közötti pályatesten is találtak gyúlékony folyadékkal megtöltött palackokat.

A vasúti forgalmat az érintett pályaudvarok környékén elterelték, ami érintette mind a távolsági, mind a helyközi vonatok, mind pedig az S-Bahn (HÉV) forgalmát. Más vonalakra terelték a Berlin és Hamburg között közlekedő szerelvényeket is.

Peter Ramsauer közlekedési miniszter elítélte és "bűnös terrorcselekménynek" minősítette a vasút elleni támadási kísérleteket. A belügyminisztérium viszont úgy fogalmazott, hogy nincs szó új baloldali terrorizmusról Németországban. "Nincs arra utaló jel, hogy szélsőbaloldali körökből kiindulva olyan szélsőbalos terrorcsoportok jöttek volna létre, amelyek kimerítik a büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusait" – jelentette ki a belügyi tárca szóvivője.