Judit
-2 °C
8 °C

Hollandia jövő márciusban kivonja katonáit Irakból

MTI
2004.11.12. 18:47
A holland kormány júniusi döntését megerősítve úgy határozott, jövő márciusban hazahívja az Irakban állomásozó 1350 fős holland katonai egységet - közölte pénteken Henk Kamp holland védelmi miniszter. Hollandia tavaly augusztusban telepített katonákat Irakba, s a kontingens mandátumát a parlament idén nyáron 2005 márciusáig meghosszabbította.

A januárra tervezett iraki választások közeledtével Hágára egyre erősebb amerikai és brit nyomás nehezedett: Washington és London szerette volna elérni, hogy a Dél-Irakban szolgálatot teljesítő holland csapatok március után is az arab országban maradjanak. Bernard Bot holland külügyminiszter ugyan nemrégiben azt jelezte, hogy bizonyos, előre nem látható fejlemények bekövetkezte esetén elképzelhető a hosszabbítás, a védelmi miniszter pénteki nyilatkozatából azonban kiderült: a kormány kizárta ezt.

Hollandia az Egyesült Államok szoros szövetségese, a nyugat-európai ország közvéleményét azonban megosztja az iraki szerepvállalás. A holland egység eddig két katonát veszített az arab országban.