Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A dél-afrikai elnök közvetít az elefántcsontparti válság rendezéséért

MTI
2004.11.15. 22:13
Thabo Mbeki dél-afrikai államfő még ezen a héten találkozik az elefántcsontparti felkelők vezetőjével, Guillaume Soróval - közölte Mbeki hétfő este Brüsszelben, miután találkozott José Manuel Barrosóval, az EU "kormányának", azaz az Európai Bizottságnak a következő vezetőjével. Időközben az is nyilvánosságra került, hogy a dél-afrikai diplomácia erőfeszítéseket tesz egy csúcstalálkozó megszervezésére Soro, illetve a nyugat-afrikai ország elnöke, Laurent Gbagbo között: erre a találkozóra 2-3 héten belül kerülhet sor.

Mindezek a kezdeményezések azt mutatják, hogy Dél-Afrika szeretné mielőbb rendezni az elmúlt hetekben kiéleződött válságot Elefántcsontparton, a világ legnagyobb kakaótermelő államában. Mbeki derűlátóan nyilatkozott a rendezés esélyeiről, mondván: mind az ellenzéki vezetők (akikkel már a múlt héten megbeszélést folytatott), mind Gbagbo támogatásukról biztosították az elmúlt két évben aláírt, a politikai rendezésről (többek között új választások kiírásáról) szóló megállapodásokat. Megfigyelők azonban emlékeztetnek: ezekből az egyezményekből eddig nem sok minden valósult meg, a kormány szemmel láthatóan igyekszik elszabotálni a rá háruló feladatokat, mire válaszul a felkelők sem adták le fegyvereiket.
 
Mbekit az Afrikai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Nigéria államfője kérte fel a közvetítésre: az afrikai vezetők ugyanis attól tartanak, hogy az elefántcsontparti konfliktus kiszélesedése egész Nyugat-Afrikát destabilizálná, ott ugyanis több államban i(ilyen Libéria vagy Sierra Leone) elég feszült a politikai helyzet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.