Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Saron 2006-ban is megpályázza a miniszterelnökséget

MTI
2004.11.18. 22:20
Ariel Saron izraeli miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy ismét indul a kormányfői posztért a 2006-ra tervezett parlamenti választásokon, annak ellenére, hogy éppen ádáz vita zajlik az általa vezetett jobboldali Likud párton belül az ő gázai és ciszjordániai kivonulási tervéről.

Jasszer Arafat palesztin elnök múlt heti halála megváltoztatta a Közel-Kelet politikai térképét, és felkeltette a reményt, hogy az erőszakhullám miatt megrekedt megbékélési folyamat újraindulhat.

A Likud azonban rendkívül megosztott Saron azon tervével kapcsolatban, hogy Izrael jövőre felszámolja mind a 21 Gázai övezetbeli zsidó kolóniát, valamint négyet a 120 ciszjordániaiból. A terv ellenzői népszavazást követelnek a tervről, és azzal érvelnek, hogy a kivonulást a palesztin szélsőségesek "terrorcselekményeik jutalmaként" fognák fel. A tervet a parlament október végén megszavazta, de ezt Saron főként az ellenzéki Munkapártnak köszönheti, miközben a Likud 40 képviselője közül 17 a terv ellen szavazott.