Judit
-2 °C
8 °C

Donyeckben újságírókra támadtak

MTI
2004.11.29. 06:41
Ismeretlenek rátámadtak vasárnap este az ADR német televízió, a Reuters és az Ukrinform hírügynökség és a Szalon című helyi lap munkatársaira a Donyeck megyei közigazgatási hivatal épületénél, miközben a Mi Ukrajnánk pártszövetség támogatóinak gyűléséről készültek tudósítani.

Az Ukrinform újságírója elmondta, hogy egy ismeretlen férfi odament hozzájuk, és megkérdezte tőle, melyik tömegtájékoztatási eszközt képviseli. Amikor az újságíró közölte, hogy az Ukrinformot (az állami hírügynökséget) és Kijevből érkezett, a férfi kijelentette, hogy "ez nem Kijev, hanem Donyeck - önálló köztársaság", majd kiütötte a kezéből a fényképezőgépet. Ezután még három férfi került elő, akik összetaposták a fényképezőgép chip-kártyáját és ütlegelték az újságírót.

Az Ukrinform újságírója elmondta, hogy ismeretlenek megverték az ARD német televízió forgatócsoportját is, amelynek tagjai között három orosz állampolgár volt, illetve a Reuters és a Szalon című donyecki lap fotoriportereinek gépét vörös festékkel leöntötték.