Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Blair visszautasítja az iraki civil áldozatok ügyének kivizsgálását

MTI
2004.12.08. 18:53
Tony Blair brit kormányfő elutasította szerdán azokat a követeléseket, amelyek szerint vizsgálatot sürgettek az Irakban meggyilkolt polgári személyek számának megállapításáról. 46 közéleti személy, korábbi brit nagykövetek, akadémikusok, püspökök és egy volt brit katonai parancsnok levelet írt Blairnek mondván, Nagy-Britanniának, valamint az Egyesült Államoknak kötelessége lenne számot adni az iraki erőszakos cselekményekben elhunytakról.

Blair viszont kijelentette, ezt a feladatot az iraki egészségügyi miniszter kiválóan ellátja, a polgári személyek pedig a felkelők fellépésének következtében haltak meg.

Korábbi iraki közlés szerint az arab országban 3853 polgári személy halt meg idén április és október között.