Ambrus
-7 °C
3 °C

Oroszország kétségbe vonta az ukrajnai EBESZ-megfigyelők objektivitását

MTI
2004.12.28. 19:44
A moszkvai külügyminisztérium kedd esti közleményében megkérdőjelezte azoknak a következtetéseknek az objektivitását, amelyeket az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek az ukrajnai elnökválasztás megismételt második fordulóját megfigyelő missziója vont le a vasárnapi voksolásból.

Alekszandr Jakovenko, a tárca szóvivője észrevételezte, hogy a megfigyelők derékhadát alkotó EBESZ-küldöttek összegzésükben nem tértek ki több olyan hiányosságra, amelyekre a posztszovjet Független Államok Közössége (FÁK), köztük Oroszország képviselői felhívták a figyelmet. Ezek közé tartozik - mondta Jakovenko - a jogi szabályozás megváltoztatása a választási folyamat közben, valamint az előző fordulókban is regisztrált különböző fogyatékosságok: így a rosszul összeállított választói névjegyzékek (amelyek miatt egyes polgárok szavazás nélkül távoztak), a provokatív propagandaanyagok, illetve zavarok a szavazóhelyiségeken kívüli voksolás lebonyolításában (az idősek, rokkantak körében).

Ennél fogva nem meggyőző az EBESZ-missziónak az a következtetése, amely szerint a második forduló megismétlése jócskán közelítette Ukrajnát a nemzetközi normák teljesítéséhez - mutatott rá az orosz diplomata.