Natália
-3 °C
8 °C

Kómában a volt kínai pártfőtitkár

MTI
2005.01.15. 13:07
Mély kómába, halál közeli állapotba került Csao Ce-jang (Zhao-Ziyang) volt kínai pártfőtitkár, akit az 1989-es demokratikus megmozdulások vérbe fojtása után fosztottak meg tisztségétől - közölte a hongkongi központú Kínai emberi jogi és demokratikus információs központ szombaton, a politikus közeli rokonára hivatkozva.

Az egykori reformpárti vezetőt 1989 június 24-én, alig két héttel a Tienanmen téri vérengzések után váltották le a pártfőtitkári posztról, azzal a váddal, hogy támogatta a lázadó diákokat, és nem értett egyet a hadsereg bevetésével végrehajtott megtorlásokkal. Csao Ce-jang májusban tárgyalásokat javasolt a kínai vezetésben a tüntető diákokkal, majd miután ezt nem sikerült elérnie, május 19-én személyesen próbálta rávenni a Peking központi terét, a Tienanment elfoglaló fiatalokat, hogy fejezzék be megmozdulásukat és térjenek haza. A tiltakozók azonban kitartottak, június 4-én a hadsereg megindította hadműveletét a diákok ellen, amelynek ellenzéki források szerint több ezer halottja volt. A leváltott főtitkár ezt követően több mint 15 évet töltött pekingi házi őrizetben.

A 85 éves Csao Ce-jangnak az elmúlt időszakban többször is költötték halálhírét, legutóbb kedden a hongkongi lapok repítették világgá a hírt.