Judit
3 °C
6 °C

Felettesei utasították a fogolykínzásra

MTI
2005.01.16. 00:37
Tíz évi szabadságvesztésre ítélte egy katonai bíróság Charles Granert, az amerikai hadsereg egykori tiszthelyettesét, mert a vádlott embertelenül bánt a bagdadi Abu Graib börtön foglyaival. Graner a testület előtt azzal védekezett, hogy a kihallgató tisztek utasítására kellett bántalmazni és megalázni az iraki rabokat.

Granert korában már lefokozták és elbocsátottak a fegyveres erők kötelékéből. A volt tiszthelyettes magát "mintaszerű" börtönőrnek írta le, akit bűnbe vittek a feljebbvalói. Azt állította, hogy eleinte szembeszegült az őrizetesek bántalmazására irányuló felső nyomással, ám fölöttesei az értésére adták: kötelessége engedelmeskedni a katonai és polgári hírszerzéstől kapott parancsoknak.

A Texas amerikai szövetségi állam déli részén lévő Fort Hoodban lefolytatott tárgyaláson 10 vádpontban találták bűnösnek Granert. Az általa elkövetett bűncselekményeket dokumentumokkal és fotókkal is bizonyították. Halmazati büntetésként akár 15 évet is kiróhattak volna rá.

Az elítélt szülei bűnbaknak tekintik Granert, akinek a foglyok brutális megalázására utasítást adó felsőbb vezetők helyett kell "elvinnie a balhét". Mint a lefokozott tiszthelyettes apja a tárgyalás helyszínére érkezve kijelentette: a látszat ellenére a fiuk nem szörnyeteg, Donald Rumsfeld védelmi miniszter győzött.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!