Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Nincs hír az elengedett kínai túszokról

MTI
2005.01.23. 09:29
Az Irakban akkreditált kínai diplomaták még nem tudtak kapcsolatba lépni azokkal a kínai túszokkal, akiknek szabadon bocsátását szombaton jelentették be iraki felkelők - közölték Pekingben.

Iraki felkelők szombaton jelentették be, hogy elengedték a nyolc kínai munkást, akiket kedd óta tartottak a fogságukban. A túszok elengedéséről szóló hírt aznap a bagdadi kínai nagykövetség is megerősítette.

A kínaiakról készült felvételt nyugati újságírók látták először, majd később az al-Arabíja arab hírtelevízió is lejátszotta.

A magukat an-Numán Brigádnak nevező emberrablók kedden azzal fenyegetőztek, hogy 48 órán belül megölik a túszokat, ha Peking, - amely ellenzi az iraki háborút - magyarázatot nem ad arra, mit keresnek állampolgárai Irakban. <> A nyugat-iraki Ramádiban felbukkant videofelvétel szerint a túszokat azt követően bocsátották szabadon, hogy Kína közölte: eltanácsolta állampolgárait az iraki utazástól.

Kína azt közölte, hogy a nyolc munkás egy iraki gyárban dolgozott, és akkor rabolták el őket, amikor éppen elhagyni készültek az országot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.