Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Belgiumban elfogták az al-Kaida európai szóvivőjét?

MTI
2005.02.01. 23:18
A belga hatóságok kedd este őrizetbe vettek egy 28 éves, marokkói származású férfit, aki a feltételezések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet európai szóvivője.

Juszef Belhadzs őrizetbe vételére Madrid kérésére került sor. A spanyolok kedd délután jelentették be, hogy elfogtak négy gyanúsítottat a tavaly márciusi madridi pokolgépes robbantássorozattal összefüggésben, s hogy nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Belhadzs ellen, aki gyanújuk szerint nem más, mint az al-Kaida európai szóvivője.

A Belgiumban élő Belhadzsot tavaly márciusban egyszer már őrizetbe vették a belga hatóságok: ez utóbbiak ekkor a Marokkói Iszlám Harci Csoport (GICM) belgiumi ágát akarták felgöngyölíteni, s így került hálójukba a marokkói férfi. Az ellene felhozott vádak azonban ekkor még nem voltak súlyosak, így júniusban szabadon engedték.

A rendőröknek egyébként szerencséjük volt, hogy sikerült Belhadzsot újból előállítaniuk: a spanyol és ezen keresztül a belga sajtó ugyanis még azt megelőzően megkapta a hírt az ellene kiadott letartóztatási parancsról, mint hogy őrizetbe vétele ténylegesen is megtörtént volna, így a belga nyomozó szerveknek kérniük kellett a helyi médiát, hogy a hírt ne hozzák idő előtt nyilvánosságra, ne riasszák el a férfit.