Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Srí Lankának 1,5 milliárd dollárra van szüksége a helyreállításhoz

MTI/Reuters
2005.02.02. 13:31

Srí Lankán a tavaly december 26-ai szökőár a hazai össztermék (GDP) 4,4 százalékának megfelelő kárt okozott, közölték szerdán a Világbanknál, az adományozó országok közös felmérésére hivatkozva. Az Ázsiai Fejlesztési Bank, a japán Nemzetközi Együttműködési Bank és a Világbank számításai szerint a károk helyreállítására 1,5-1,6 milliárd dollár külső forrásra van szükség, és ebből rövid távon, még az idén ötszázmillióra azon a 200-300 millió dolláron felül, amit a kormány már rendelkezésre bocsátott. Az elemzés szerint rövid távon elsősorban a lakóépületeket, az utakat, a szállítást kell helyreállítani, és biztosítani kell a kis- és középvállalkozások, a halászok megélhetését.

A negyvenezer halálos áldozatot követelő szökőár 443 ezer embert tett hajléktalanná, és megsemmisítette vagy megrongálta a halászhajók 65 százalékát. Nagy károkat szenvedett az ország idegenforgalma is, a kulturális létesítményekben 200 millió dolláros kár keletkezett, több mint száz szálloda sérült meg vagy omlott össze, és az idén mindössze százezer turistára számítanak a tavalyi rekord, 565 ezer után.

A legutóbbi, január 10-i adatok szerint több mint 7 milliárd dollár kormányzati és magánadományt gyűjtöttek össze a világ országai a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére.