Judit
-2 °C
8 °C

Meghalt a togói elnök, válság fenyeget

MTI
2005.02.05. 21:12
Szombat reggel élete 69. évében elhunyt Gnassingbé Eyadéma tábornok, togói elnök, Afrika legrégebben hivatalban lévő vezetője, aki 38 évig állt az ország élén.

A hírt bejelentő esti kormányközlemény szerint, amelyet Koffi Sama miniszterelnök olvasott fel az állami rádióban, az államfő útközben halt meg, amikor külföldre szállították sürgős gyógykezelésre. A halál okáról a közlemény nem tartalmaz információt.

Hivatalos forrás szerint haladéktalanul lezárták az ország valamennyi szárazföldi, tengeri és légi határát. A mintegy 4,5 millió lakosú Togói Köztársaság Nyugat-Afrikában, a Guineai-öböl partján fekszik, s Afrika legszegényebb országai közé tartozik.

Gnassingbé Eyadéma 1967. január 13-án vértelen puccsot hajtott végre Togóban, majd a katonai kormányzat aztán felszámolta a demokratikus-parlamentáris ellenzéket. 1993-ban választották meg először elnöknek, majd 1997-ben ismét, annak ellenére, hogy az ellenzék mindkét esetben vitatta a szavazás tisztaságát.

A togói alkotmány korábban két mandátumot engedett csak a mindenkori elnöknek, de 2002. decemberében a hatalmon lévő Togói Népi Tömörülés (RPT) által uralt nemzetgyűlés megszavazta a módosítást, amely eltörölte ezt a korlátozást, majd 2003 júniusában Eyadémát ismét elnökké választották.

Az államfő halálhírének szombat esti bejelentése után nem sokkal Zakari Nandja tábornok, tongói vezérkari főnök rádióbeszédben közölte: a hadsereg az elhunyt elnök egyik fiára, Faure Eyadémára bízza a hatalmat.

Nandja tábornok a döntést azzal indokolta, hogy az államfő halála, illetve az ország parlamenti elnökének külföldi távolléte miatt Togóban nyilvánvalóan teljes hatalmi űr alakult ki, a fegyveres erők pedig nem kívánják, hogy ez a helyzet sokáig tartson.

Az Afrikai Unió bizottságának elnöke katonai puccsként értékelte a togói vezérkari főnök bejelentését. A togói alkotmány szerint ugyanis az elnök halála esetén az ország parlamenti elnöke látja el ideiglenesen az államfői teendőket.