Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Szocialista győzelmet jósolnak a portugál választásokon

MTI
2005.02.18. 11:40
A pénteken nyilvánosságra hozott legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a szavazók negyvenöt százaléka szándékozik az ellenzéki szocialistákra adni voksát a vasárnapra kitűzött, előre hozott parlamenti választásokon.

Figyelembe véve az ilyen felmérések hibahatárát és azt a tényt, hogy egyes szavazók az utolsó pillanatig ingadoznak, a szocialisták akár abszolút többségre is szert tehetnek a parlamentben. Ez nagymértékben megkönnyítené José Socrates szocialista pártvezetőnek, hogy kompromisszumok nélkül hajthassa végre fájdalmas gazdasági reformprogramját, amellyel ki akarja emelni Nyugat-Európa legszegényebb országát négy éve tartó gazdasági válságából.

Valószínűnek tűnik, hogy ha a szocialisták mégsem érik el az abszolút többséget, akkor a kommunistákkal és a Baloldali Szövetséggel próbálnak koalícióra lépni. Ebben az esetben viszont kénytelenek lesznek bizonyos mértékig felhígítani reformprogramjukat, mivel ezek a pártok fellépnek a szociális megszorítások ellen. Az eddigi kormánykoalíció vezető ereje, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jócskán lemaradva, 31,1 százalékkal áll a második helyen.