Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Letartóztatták a Pinochet-diktatúra két miniszterét

MTI
2005.02.18. 20:19

Chilében letartóztatták az egykori Pinochet-diktatúra két belügyminiszterét, és eljárást indítottak ellenük 119 ellenzéki halála miatt. Juan Guzmán bíró, aki a katonai diktatúra alatt meggyilkolt vagy eltűnt emberek ügyeit vizsgálja, pénteken bejelentette, hogy César Benavides nyugalmazott gyalogsági tábornokot és Enrique Montero Marxot, a légierő nyugalmazott tábornokát vonják felelősségre bűnrészesség gyanújával az úgynevezett Colombo-művelettel kapcsolatban. Az előbbi 1974 és1978 között, az utóbbi 1982-1983-ban volt a junta belügyminisztere. Benavides a diktatúra egyik "erős emberének" számított.

A Colombo-műveletet a chilei titkosszolgálat, a DINA szervezte 1975-ben azzal a céllal, hogy elleplezze vele a Baloldali Forradalmi Mozgalom 119 tagjának eltűnését és meggyilkolását. A sajtóban úgy állították be, hogy ezek az emberek a saját szervezetükön belül végzett tisztogatás és leszámolás áldozatai lettek, noha a DINA hurcolta el őket az előző hónapokban. Guzmán bíró januárban a DINA tíz volt tagja ellen indított eljárást ugyanebben az ügyben, köztük Manuel Contreras nyugalmazott tábornok ellen, aki 1973 és 1990 között állt a titkosszolgálat élén.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.