Miklós
-7 °C
2 °C

Körbezártak egy nalcsiki házat orosz fegyveresek

MTI
2005.02.19. 10:21
Feltételezett iszlám szélsőségesek nagy csoportját zárták körbe az orosz biztonsági erők szombaton a dél-oroszországi Nalcsik város központjában, és akcióba léptek a város más pontjain is - közölték az orosz belügyi szervek.

Az Oroszországhoz tartozó, észak-kaukázusi Kabard- és Balkárföld fővárosában január végén hét iszlám terroristát öltek meg az orosz terroristaellenes alakulatok egy négyemeletes lakóház két napig tartó ostroma után. A terroristák az úgynevezett Jarmúk közösséghez tartoztak, s az ostromban életét vesztette a csoport vezére, Muszlim Atajev is. Az orosz belügyminisztérium helyi igazgatóságának egy ügyeletes tisztje szombaton azt mondta, hogy tudomásuk szerint a Jarmúk közösség fegyveresei vannak a reggel körbezárt házban is. Az épület körül a kommandósokon kívül egy páncélozott szállító harcjármű is van a helyszínen, s a biztonságiak kiürítették a környező lakóházakat, elzárták a gázvezetékeket.

A nalcsiki rendőrség egyik szóvivője az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, hogy feltételezhetően húsz szélsőséges fegyveres tartózkodik a körbezárt épületben. Egy másik szóvivő közlése szerint a biztonsági erők Nalcsik néhány másik negyedében is akcióba léptek, s körbezártak több lakóházat.