Árpád
-1 °C
9 °C

Kína nyugtalan a tajvani nyilatkozat miatt

MTI
2005.02.20. 08:38
Kína mély nyugtalanságának adott hangot vasárnap annak nyomán, hogy az Egyesült Államok és Japán közös nyilatkozatban foglalt állást a Tajvani-szorosban kialakult feszültség kérdésében.

"A kínai kormány határozottan ellenez, a belügyeibe való beavatkozásnak és szuverenitása megsértésének tekint minden olyan, Tajvant érintő közös nyilatkozatot, amelyet az Egyesült Államok és Japán tesz" - mutatott rá a kínai külügyminisztérium vasárnap kiadott közleményében.

Az Egyesült Államok és Japán külügy-, valamint védelmi miniszterei szombaton Washingtonban tartottak válságtanácskozást, amelyen az észak-koreai atomválság mellett Tajvan és Kína viszonyáról is szót ejtettek.

A washingtoni találkozó után kiadott közös nyilatkozatban a miniszterek leszögezték, hogy érdekeltek a Tajvani-szoros biztonságának szavatolásában. Miközben Kínával az együttműködésre alapozott kapcsolatok szükségességét hangsúlyozták, egyidejűleg helytelenítették, hogy Kína az erő alkalmazását helyezte kilátásba Tajvannal szemben. Közös stratégiai célnak nevezték a Tajvani-szorosban kialakult, szerintük nyugtalanságra okot adó feszültség csökkentését.

Először fordult elő, hogy Washington és Tokió közösen ad hangot nyugtalanságának a Kína és Tajvan közötti feszültség miatt.

Kína az utóbbi hónapokban többször is nyomatékosan figyelmeztette Tajvant, hogy tartózkodjon a függetlenség kinyilvánításától. A kínai hadsereg hatalmas erőt vonultatott fel a Tajvani-szoros kínai szárazföldi oldalán, és már 600 rakéta irányul tajvani célpontokra.