Észak-Korea mégis kész az atomtárgyalásokra

MTI
2005.02.22. 06:16
Nem zárta ki Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kedden, hogy országa mégis visszatér a Phenjan atomprogramjának beszüntetéséről kezdett tárgyalásokhoz. Kim Dzsong Il hangoztatta, hogy országa bizonyos feltételek teljesülése esetén kész újrakezdeni a hatoldalú tárgyalásokat, az említett feltételeket azonban nem részletezte. Hangoztatta ugyanakkor, hogy nem változott országának álláspontja azzal kapcsolatban, hogy szükség van a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésére és az ezzel kapcsolatos problémát párbeszéd útján kell megoldani. Észak-Korea nem ellenzi a tárgyalásokat és nem vonult vissza azoktól - idézte a hírügynökség az észak-koreai vezetőt.

Phenjan február 10-én ismerte el először hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezik, s hozzátette, hogy visszalép a hatoldalú tárgyalásoktól. Azóta elsősorban az Egyesült Államok és Japán fokozta a nyomást Phenjanra, hogy álláspontjának megváltoztatására bírja. A két ország ehhez pekingi közvetítést vett igénybe.