Vilma
-7 °C
4 °C

Újabb feltételezett szerb háborús bűnös fogtak el

MTI
2005.03.21. 19:44

Elfogtak a szerb hatóságok még egy feltételezett háborús bűnöst, Sasa Radakot egyikét azon másfél tucatnyi személynek, akiket az 1991-es vukovári vérengzés elkövetésével vádolnak.

1991 novemberében, a hónapokon át ostromlott szerémségi város eleste után a Vukovár melletti Ovcara mezőgazdasági telepen kivégeztek közel kétszáz személyt, akik a vukovári kórházba menekültek a tüzérségi támadások elől. Alapos a gyanú, hogy Radak részt vett a foglyok bántalmazásában és kivégzésében.

A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) vádat emelt három egykori jugoszláv katonatiszt, az úgynevezett "vukovári trojka" ellen, a belgrádi háborús törvényszék pedig egy éve kezdett ítélkezni a vérengzés másfél tucat feltételezett tettese felett, akik a város ostroma idején félig-meddig a hadsereg irányítása alatt álló helyi területvédelmi egységek és önkéntes osztagok tagjai voltak.

Carla Del Ponte hágai főügyész nemrégiben indítványozta az NT-nél, hogy a "vukovári trojka" feletti ítélkezést engedje át a szerb vagy a horvát igazságszolgáltatásnak. Belgrád és Zágráb egyaránt azt akarja elérni, hogy Hága szerb, illetve horvát igazságszolgáltatásnak engedje át a per lefolytatását.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.