Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Elraboltak Irakban egy német újságírót

MTI
2005.03.23. 22:01
Német útlevéllel rendelkező újságíró elrablását jelentette be szerdán közzétett videofelvételén egy mostanáig ismeretlen iraki szélsőséges csoport. A Time amerikai hetilap bagdadi szerkesztőségéhez eljuttatott felvételen, amelynek hitelességét egyelőre nem lehetett megállapítani, egy férfi látható két, kendővel eltakart arcú fegyveres között. A fogoly Haszán az-Zajdi újságíróként azonosította magát és hozzátette, hogy német útlevele van. Arra kérte a német kormányt és Gerhard Schörder kancellárt, hogy sürgősen siessen segítségére.

Az emberrablók, az Iszlám Védelmezőinek Brigádja elnevezésű csoport azt követeli a berlini kormánytól, hogy "bocsásson szabadon minden muszlimot Németországban, és vessen véget a hitetlen iraki kormánnyal a biztonság terén folytatott együttműködésének". A képsoron később személyazonossági iratok látszanak - többnyire nehezen kivehetően - , rajtuk az említett névvel. A berlini külügyminisztériumban egy szóvivő szerda este úgy nyilatkozott, hogy nem tudnak az állítólagos fogolyról.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.