Vilma
-7 °C
4 °C

Mégsem alakulhat meg az új cseh kormány

MTI
2005.04.15. 01:29
Csehországban nem egészen huszonnégy óra alatt a jelek szerint szertefoszlott a volt koalíció három pártjának csütörtökön éjjel elért megállapodása az új balközép kormány felállításáról. A megállapodás kudarcát a volt koalíció két legerősebb tagja a Cseh Szociáldemokrata Párt és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt közötti ellentét kiújulása okozta.

A Cseh Szociáldemokrata Párt elnöksége és képviselőházi frakciója számára ugyanis elfogadhatatlan, hogy a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt a számára kijelölt miniszteri tisztségekbe újra azon politikusait kívánta jelölni, akik miniszterként az előző kormánynak is a tagjai voltak, mondta újságíróknak Lubomír Zaorálek, a képviselőház elnöke. Milan Simonovsky, közlekedési és Libor Ambrozek környezetvédelmi miniszter a szociáldemokraták számára elfogadhatatlanok, mert szerintük aktívan részt vettek az eddigi kormány szétverésében.

A cseh kormánykoalíció két hete esett szét, amikor a kereszténydemokraták kiléptek, mert a szociáldemokraták nem voltak hajlandóak lecserélni a zavaros családi pénzügyei miatt éles bírálatok kereszttüzébe került Grosst.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!