Natália
-3 °C
7 °C

Saját magukat robbantották fel a merénylők Dagesztánban

MTI
2005.04.19. 11:44
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsebesült kedden, amikor - feltehetőleg véletlenül - felrobbant egy gépkocsi a dél-oroszországi Dagesztánban; a nyomozók szerint a merénylet célpontja gyaníthatóan egy helyi ügyész volt.

A robbanás az autonóm köztársaság székhelyén, Mahacskalában történt helyi idő szerint reggel 6 óra tájban, a gépkocsiban ülő egyik személy a helyszínen életét vesztette, a másikat súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Egyes források szerint az utóbbi férfi is belehalt sérüléseibe a kórházba szállítás után.

A dagesztáni belügyminisztérium nevének elhallgatását kérő illetékese elmondta, hogy a gépkocsiban fél kilogrammnyi TNT-nek megfelelő erejű robbanószer volt. Mahmud Iszajev ügyész szerint a két férfi feltehetően véletlenül hozta működésbe a pokolgépet, saját magát robbantva fel. A két férfi, akikről megállapították, hogy dagesztáni lakosok és büntetett előéletűek, egy helyi ügyész lakóhelye közelében akarta előidézni a detonációt.