Judit
-2 °C
8 °C

Egymás ellen indul a kirgiz forradalom két főszereplője

MTI
2005.05.04. 12:28

Hivatalosan jelölték a július 10-iki kirgizisztáni elnökválasztásra Felkisz Kulov ellenzéki politikust, a Méltóság (ar-Namisz) párt vezetőjét a főváros, Biskek egyik kerületének lakói.

Az 56 éves Kulov április 25-én jelentette be, hogy harcba száll az elnöki tisztségért, és közölte: győzelme esetén a megbuktatott Aszkar Akajev elnök ellenzéke másik vezetőjének, Kurmanbek Bakijev jelenlegi miniszterelnöknek és ügyvezető államfőnek ajánlja fel a kormányfői posztot, hogy megőrizze az ország és a hatalom egységét.

Pár nappal korábban Bakijev ajánlotta fel Kulovnak a miniszterelnökséget, cserébe azért, ha nem indul az elnökválasztáson, ezt azonban Kulov nem fogadta el.

A két legesélyesebb rivális megállapodott: szabad és tisztességes kampányt folytatnak, hogy elkerüljenek mindenféle feszültséget, s bármelyikük győz, ellenfele nem viszi az utcára híveit, ahogy az a márciusi parlamenti választások után történt.

Eddig tízen nyilatkoztak úgy, hogy indulni kívánnak az elnökválasztáson, de egyelőre egyetlen jelölt adta be a hivatalos regisztrációhoz szükséges személyi okmányokat. A jelöléshez ezen kívül 50 ezer támogató aláírásra van szükség.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.